Nem kérdeztem én sosem, hogy miért…
De egyszer, azért jó lenne élni valakiért…

Mert egyedül, nehéz hordani a magányt…
S nem várhatom mindig csak a halált…

Néha reménykedve, aztán kicsit meghalva…
Vagy olykor őszintén bevallva!

Mondtam én is, valami kell az embernek!
Egy szerető társ a léleknek!

Hiába próbáltam, nem mutatni senkinek…
Az emberi arc tükrözi mindenkinek…

Hogy az eszem, sosem mutatott utat nekem…
…Mert a mai napig, nincs senki velem...