Vihar

Sötét felhők gyültek össze az égen
A jó időnek talán örökre vége
A reményt hozó nap eltünt végleg
Most komor, rideg,borús minden.
-Ahogy az én lelkem-

A sötétség eltakar beborít mindent
Zord világot látok magam előtt
Kiút van-e? Szerintem nincsen
A felhők már a fejem fölött gyűlnek.
-Gomolyognak, mint a lelkem-

Nem mennek el, ellenem szövetkeztek
Bekebelezik testem, végül a lelkem
És nem marad más csak egy üres ember
Majd hirtelen elvonulnak, megnyugszik minden
-Mostmár semmitsem értek-

De a nap már nem süt úgy, mint régen
Testem megtépte a hűvős szél,fázik..alig él
Lelkem összetört, üres, sivár kietlen puszta lett
Ennyi ami megmaradt belőlem.
-Egy meggyötört ember-